Néhány napon belül már második videókonferenciájukat tartották az EU állam- és kormányfői, akiknek a jövő hétre tervezett brüsszeli csúcstalálkozóját törölték, és egyelőre bizonytalan, mikor kerülhet rá sor. Egyes miniszteri üléseket megtartottak, de az Európai Parlament csaknem leállt, és ott is akad szakbizottság, amelyik „távülést” készül tartani. Csakhogy bennfentesek szerint a videókonferenciák nem válthatják ki a személyes diplomáciát.

A járványhelyzet miatt az európai uniós intézmények működésében és általában az európai diplomáciában is új helyzetre és új munkamódszerre kellett igen rövid idő alatt átállni, ami részben már megindult. Azt azonban az uniós folyamatok ismerői kétlik, hogy a telekommunikációs technológia hosszabb távon is a személyes egyeztetések helyébe léphet anélkül, hogy az függőben lévő EU-ügyek rovására menne. 

Az EU-huszonhetek elsőszámú vezetői a közelmúltban kétszer is videókonferencián egyeztettek, és konkrét döntések is születtek a koronavírus-járvány kezelése kapcsán. Ez azonban rendkívül kivételes és egyedi ügy, aminek viszonylag egységes megítélése távolról sem hasonlít az európai uniós ügymenethez – emlékeztetnek brüsszeli bennfentesek.

A legfontosabb hiányérzet, hogy egy ilyen helyzetben kiesik a bonyolultabb témákkal foglalkozó csúcstalálkozókat kisérő szünetek és kétoldalú (vagy szűkebb körű) bizalmas egyeztetések lehetősége. Az idei évre is esedékes keretköltségvetési viták alapvető jellemzője, hogy a meg-megszakított plenáris ülések között gyakran több órás „gyóntatást” folytat az ülés levezető elnöke – jelen periódusban Charles Michel –, amelyek alatt külön-külön veszi sorba a „problematikus”, különösen markáns különvéleményt hangoztató országok vezetőit, és ezeken keresztül igyekszik közelíteni egy, a következő plenáris elé terjeszthető kompromisszumos megoldáshoz. 

Elméletben persze videón is lehet kétoldalú találkozókat tartani, de csak elméletben, mert itt lép be a második súlyos fenntartás: a bizalmi kérdés. 

Videókonferenciák esetében az, aki beszél, nem tudhatja pontosan, hogy hányan és kik hallgatják. Az EU-csúcsok 2009 óta kizárólagosan az állam- és kormányfők részvételével zajlanak – korábban automatikus résztvevők voltak a külügyminiszterek és sokszor a nagykövetek is –, ami eddig azt is jelentette, hogy a „főnökök” biztosak lehettek abban, hogy kizárólag „maguk között vannak”, amikor valamelyik nehezebb ügynek nekifutnak. 

Ez a forma amúgy kialakulása óta frusztrálja az ülésekről ily módon kizárt külügyi vezetőket és szakértőket. Aminek oka sok ország esetében részben belpolitikai: egyre több tagállamban alakulnak koalíciós kormányok, amelyek felállásánál az egyik jellenző szereposztás, hogy kormányfői posztot kapja a koalíció nagyobbik, a külügyminiszteri tárcát a kisebbik pártháttérrel bíró tagja. Ha azonban az ülésen csak a kormányfő lehet benn, akkor információs előnybe kerülhet a koalíciós társ(ak)hoz képest, és az ő értelmezése válik meghatározóvá. 

A másik frusztrációs ok már inkább szakmai: a miniszterelnökök mögött álló szakértői gárda többnyire nem kevés aggodalommal várja, hogy milyen egyéni ötlettel fog főnökük az ülésen előállni, anélkül, hogy velük konzultálni tudott/akart volna. 

Azt már csak a kép teljessége kedvéért tegyük hozzá, hogy értesülések szerint és cserébe viszont maguk a „főnökök” 2009 után nagy megelégedéssel nyugtázták a kör szűkülését, és nem hajlandók változtatni rajta. Cserébe sokszor – annak tudatában, hogy csak egymást hallják – készek nyíltabb kártyákkal is játszani, mint ahogy azt tennék nagyobb hallgatóság előtt. Ami sokszor tud utat nyitni egy különösen összekuszált csomó átvágása előtt. 

A videókonferencián éppen ez a „bizalmas együttlét” sérül, hiszen senki nem tudhatja, pontosan hányan követik az egyes termekben az ülést, amiről aztán ugyancsak ki tudja, hogy hányféle felvétel is készülhet ilyen formán. (A nagyobb tétre menő EU-csúcsokon az utóbbi időben kialakult az a szokás, hogy az ülés résztvevőit mobiltelefonjaik kikapcsolására kérték, illetve olyan zavaró frekvenciát állítottak be a háttérben, ami lehetetlenné tette például a menetközbeni kiszivárogtatást, amíg nem születik megállapodás. A videókonferenciázás ezt is felülírja.)

Mindez szakértők szerint egyfelől a nagyon sokak által folyamatosan követelt átláthatóságot elvben jobban szolgálhatja, de a bonyolultabb ügyeknél oly fontos bizalmi beszélgetések alól kihúzhatja a talajt, ami sokak szerint összességében a tárgyalások eredményességének mehet a rovására. 

A járvány-üzemmód egyébként bizonyos szempontból az átláthatóságot is gyengíti azzal, hogy lehetetlenné válik az üléseket követő nemzetközi sajtóértekezletek megtartása, ami pedig sok esetben egyfajta szembesítésre, számon kérésre is módot ad az eseményeket követő – és elvben a közvéleményt képviselő/szolgáló – sajtó és a döntéshozók között. Erre tehát most nincs mód, vagy csak egyes esetekben – mint újabban az európai bizottsági brüsszeli déli tájékoztatóknál – emailben beküldött kérdésekre támaszkodva. Ez viszont egy pár perccel korábban véget ért politikai szintű tanácskozás eredményének a kivesézésére nyilván alkalmatlan.

A helyzet láttán mind több aggódó véleményt látni arról, hogy ilyen körülmények között könnyen kérdésessé válhat, vajon az olyan (minden résztvevő számára stratégiai jelentőségű) összetett ügyeknél, mint a hétéves közösségi keretköltségvetés kihordása, az új technológiai felállás nem fogja-e végzetesen veszélybe sodorni egy közeli megállapodás esélyeit, (ami praktikusan azt jelentheti, hogy jövő januártól elfogadott költségvetés nélkül indulnának neki az évnek az EU-huszonhetek). És ez távolról sem az egyetlen nagy téttel bíró összetett ügy az EU életében.

Mellesleg nemcsak a médiafigyelem, hanem az intézményi demokratikus kontroll is veszélybe kerülhet – mutatnak rá mások. 705 fővel az Európai Parlament nyilván nem rendezhet videókonferenciát, de még a sokkal kisebb létszámú szakbizottsági ülések is minimum azon a ponton falba ütköznek, hogy jogilag egyelőre nem megoldott a törvényalkotási legitimitással bíró „videós” szavazás. Szakértők szerint ugyan elvben minden megoldható – végül is vannak országok, ahol már ma is lehet például interneten keresztül szavazni a parlamenti választáson –, de ez idő, és az is kérdéses, hogy minden ügyre alkalmazható-e.

A pillanatnyi telefon- és videókonferenciázás az adott helyzet kezelésére mindenesetre jobb híján egyelőre működik. De vannak figyelmeztető hangok, hogy ugyanez tartósan egy a 440 milliós, kontinensnyi közösség és huszonhét ország ügyeinek a kezelésénél hosszú távon aligha lesz így fenntartható. Az alternatíva pedig – a járvány miatt elrendelt korlátozások lefújásán túl – egyelőre nem nagyon látszik.

Forrás: Bruxinfo, 2020. március 18.